6. RÉSZ

Mikor megpillantottam, hogy Dave áll a szobámban, a légzésem szaporább lett, majd már azon tűnődtem, hogy ha így folytatom elájulhatok-e. Gondoltam ha így folytatom hamar kiderülhet.

-Szia.-biccentettem félre a fejem, majd lassan kifújtam a bent tartott levegőmet. - Hogy kerülsz ide?-vontam fel az egyik szemöldököm.
-Adamhez jöttem, és gondoltam benézek.-forgatta a szemét, majd rájött, hogy kicsit gondolatlanul bökte ki a szavakat. - Vagyis csak érdekelt hogy telt az első napod.-helyesbít, majd mosolyogva a földet kémleli.

-Viszonylag jól.

-Akkor jó ... én most szerintem megyek.-mutat az ajtó felé, majd féloldalas mosollyal felém biccentett. -Még látjuk egymást.

-Remélem.-tettem hozzá ezt inkább csak magamban, a valóságban meg inkább csak rámosolyogtam.

Mikor kiment az ajtón mosolyogva dőltem hátra az ágyamon. Mikor már meguntam, hogy csak bámulom a plafont, megkerestem a telefonomat, majd lesiettem a lépcsőn.

Az ajtóban intettem Piercenek, aki rám mosolygott, majd becsuktam magam mögött az ajtót. Gondoltam elmegyek sétálni, mielőtt még esni kezdene az eső. Mikor körülnéztem, csak a vihar előtti csend téblábolt körülöttem.

Lassan elindultam, majd azon kaptam magam, hogy az iskola mellett sétálok el, ahol néhány srác állt. Mikor már ott voltam mellettük, az egyik srác elém lépett. Majd lépett még egyet, így már a leheletét az arcomon éreztem. Kezemet a hasára tettem, majd amilyen erősen csak tudtam előrelöktem. Hátrált pár lépést, de nem esett el. 

-Hé, nyugi .. csak beszélgetni szeretnénk.-szólal meg az egyik srác, aki eddig csak az iskola kapuját támasztotta.

Összefontam magam előtt a kezemet, majd felhúzott szemöldökkel meredtem rá.

-Remélem tudod hogy Davenek barátnője van, Bella? És ha csak egy újjal is nyúlsz Davehez, garantálom, hogy ott nagy bajok lesznek. Főleg köztünk.-lepillantok a kezére, amit ökölbeszorított, majd kiengedte.
Harsányan felnevetek majd rá pillantok.

-Ezt ugye te se gondoltad komolyan?

Szemem ismét a kezére téved, amit ismét ökölbe szorított, és látom, hogy az izmai megfeszülnek.

"Davenek barátnője van" – visszhangzik a fejemben ez az egy mondat. Hirtelen szaporábban kezdem venni a levegőt.

Kikerülöm az előttem álló srácokat, majd szaporább léptekkel hagyom ott őket.

Mikor már befordultam a következő sarkon megállok, és az épp mellettem lévő kerítésnek dőlök. Nem sokra rá érzem, hogy a bőröm lassan nedvessé válik. Felpillantottam az égre, majd látom, hogy esni kezd az eső. Amilyen gyorsan csak tudtam hazafutottam mielőtt még eláznék. Így sem úsztam meg, hisz csurom vizes ruhával és hajjal estem be az ajtón.
Felsiettem a lépcsőn, de a felénél megpillantottam Dave-t. Elállta az utamat, így kezemet a jobboldalára tettem, és próbáltam ellökni magam elől. Hirtelen elkapta a kezemet, majd maga felé fordított.

-Minden rendben?
-Hát hogyne. Egyébként hogy van Bella?-tör ki belőlem, majd a meglepődöttségtől elengedi a kezemet, mire kapva a lehetőségen a szobámba megyek és becsapom magam mögött, majd kulcsra zárom.

-Te ezt nem értheted.-hallom meg Dave hangját az ajtón túl.

-Ó dehogynem.-hagyom rá, majd becsukom a szemem és lecsúszok az ajtó mentén. A mellettem lévő falon egy nagy csattanást hallok, amibe feltehetően Dave ütött bele. Mikor meghallom egy pillanatra összerezzenek.

Számolj el tízig a karambol előtt.

"Olvastam egyszer valahol, hogy a sírásra nincsen tudományos magyarázat. A könnyek csakis a szem nedvesítésére szolgálnak. Nincs tulajdonképpeni oka annak, hogy a könnymirigyek egy érzelem utasítását követve túltermeljenek.

Szerintem azért sírunk, hogy felszabadítsuk a bennünk lakozó állatot – anélkül, hogy elveszítenénk emberi mivoltunkat. Mert igenis él bennem egy vadállat, amely vicsorog és morog, és a szabadságra törekszik – az élet felé. És hiába próbálom, képtelen vagyok megölni ezt a lényt." - írtam le gondolataimat. Hiába teszek bármit, az valakinek mindig rosszul fog kijönni.
S ilyenkor kívánom, hogy bárcsak itt lenne édesanyám, hogy meghallgasson, tanácsot adjon, amit szokásosan úgyse fogok megfogadni.