3. RÉSZ

-Minden rendben Elena?-nézett rám Daisy tárt szemekkel, majd karját kitátotta felém egy ölelésre.

-Csak essünk túl rajta, oké?-néztem rá, és mosolyt erőltettem az arcomra.

Elővettem Meg Cabot - Alvilág című könyvet és olvasni kezdtem. Daisy le ült az ágyam melletti kis székre és figyelt.

1 óra elteltével mozdulatlanul ült és még mindig engem bámult. Kicsit kezdett idegesíteni, hogy nem mozdul.

-Oké, tudom, hogy rossz hatással is tudok lenni az emberekre, de azért remélem nem változtál kővé a látványomtól.-csuktam be a könyvet, és sétáltam oda mellé.

-Nem én csak ...-mozdult meg végre, ám tekintetét ismét rám szegezte.-Sajnálom Elena, nem tudom mivel bántottalak meg.-biggyesztette le száját, és a földet kezdte pásztázni.

-Nem bántottál meg.-ráztam meg a fejem. -Csak ilyen a természetem.-nevettem fel keserűen, majd tekintetét próbáltam megkeresni.

-Uhh!-nyögött fel Daisy, majd oda sétált egy zacskóhoz és kiborított belőle rengeteg játékot. -Van kedved velem játszani?-nézett rám angyali mosollyal.

Letettem a könyvemet az ágy szélére, végül letérdeltem mellé. Ha már itt vagyok, ne vesszen kárba az idő.

                                                      ~~ * ~~

                                                (2 nappal később)

Kint álltam egy fekete autónál és Daisy ölelő karját bontottam le magamról. Elérkezett a nap, mikor elmegyek.

-Vigyázz magadra, jó? Ha bármi kell, nyugodtan hívj, vagy keress fel.-mosolyogtam rá, majd ismét megöleltem.

Nagyon a szívemhez nőtt Daisy, egy nagyon gyönyörű, és remek lány lesz belőle. Már most elképesztő.

-Mindenképp!-bólintott, majd kezét ismét a derekam köré fonta. Egy puszit nyomtam a feje búbjára, és be ültem a kocsiba.

Csendben telt az út, majd lassan 2 óra kocsikázás után meg álltunk egy kapu előtt. A sofőr beszólt egy kaputelefonon, majd kinyílt az előttünk álló kapu. A sofőr behajtott az udvarra, egészen az ajtóig.

Alig, hogy lelassult a kocsi, én már nyitottam is ki az ajtót, hogy végre ki szállhassak.

A bejárati ajtóban megpillantottam egy közép korú nőt, aki nagy vigyorral várta érkezésem.

-Örülök, hogy itt vagy Elena.-fogta meg a vállam, oda hajolt hozzám és két puszit nyomott az arcomra.

-Többé-kevésbé.-válaszoltam szinte egyhangúan, majd kihalásztam a bőröndömet az ülésről.

-Pierce vagyok. Örülök, hogy itt vagy nálunk.-ismételte meg, majd a ház felé bökött.

-Hogyne.-bólintottam egyhangúan, majd követtem be a lakásba.

Egy óriása fehér emeletes házba léptem be. Pierce mindent megmutatott, hogy mit, hol találok. Felmentünk a lépcsőn, majd benyitott egy ajtón.

-Ez a te szobád. Ha szeretnél valamit nyugodtan szólj.

Beléptem a szobámba, majd lepakoltam a cuccaimat. A szobám kinézetre több volt mint az átlagos. Barack színben pompázott, egy hatalmas fehér színű kör alakú ággyal a közepén. Baloldalt egy elhúzható fehér ajtó volt, amiről feltételeztem, hogy a gardrób. Jobbra rengeteg polc, és szekrény volt, ami tele volt könyvekkel, DVD-vel és CD-vel. A falon rengeteg kép volt városokról, Párizs, New York, California, Hollywood, London ... , az ágy előtt a falon, pedig egy tévé volt felszerelve.

Mikor kipakoltam lementem a konyhába egy pohár vízért. Mikor leértem Pierce nyomott a kezembe egy csomó papírt.

-Ezek mik?

-A holnapi órarended az iskolába.

-Mi? Én nem fogok új iskolába járni, mi a baj a régivel?

-Elena, a régi iskolád nem több mint 3 órára van innen.

Sóhajtva vettem el a papírt Pierce kezei közül, majd fel indultam a lépcsőn. A szobámba érvre letettem a köteget az ágyam melletti éjjeli szekrényre, majd bedőltem ruhástól az ágyba. Túl akartam lenni a mai napon, és egy újat kezdeni. Lehunytam a szemem, majd ismételgetni kezdtem egy mondatot:

Számolj el tízig a karambol előtt.